második rész

Kezdem unni, hogy szinte soha nem tudom, milyen nap van, amikor írok.
Kedves Naplóm!
Na, hol is kezdjem. Á, megvan, reggel egy idegen szobában ébredtem, fogalmam sem volt, hol vagyok, de volt egy olyan érzésem, hogy nem itt kellene. Míg én nagyban gondolkoztam, hallottam az ajtót nyikorogni. Nagy meglepetésemre nem más állt az ajtóban, mint a vadász. (Igen, sajnos a nevét még mindig nem tudom.)
– Szia, látom, felébredtél. – Jé, most vettem csak észre, milyen szép tengerzöld szemei vannak.
– Köszönöm, hogy elhoztál, miután elájultam. – Biztos, hogy elpirultam volna, ha nem gyakoroltam volna kiskorom óta, hogy ilyenkor hogyan is kell lereagálni a dolgokat hogy, hogy közben nem fő a fejem.
– Nem tesz semmit – mondta mosolyogva. – Ohh az a mosoly, azt hiszem, mindjárt elfolyok az ágyban. Öh, izé, most vettem csak észre, hogy eltűnt rólam a ruha, és csak a csipke bugyim meg a melltartóm maradt rajtam. Amilyen gyorsan csak tudtam, a takaró alá bújtam. Hallottam a fojtott röhögését.
– Leraktam a ruháidat az ágyra, amíg átöltözöl, addig kimegyek – mondta, és hallottam a hangján, hogy vigyorog. Chö, férfiak… majdnem el is felejtettem, miért hagytak egyedül, hát persze, hogy azért hagytak magamra, hogy felöltözzek. Hé, ezek nem is a saját ruháim, jó, ha nincs más. Egy fekete, szakadt csőfarmer volt félvállas, sötétzöld, pandás pólóval, és még egy bőrkabát is volt. Azt hiszem, elkönyvelhetem, hogy amikor felvettem ezeket és belenéztem a fali állótükörbe, hát nem én néztem vissza magamra. Enyhén kócos haj, rocksztáros külső, már csak egy bakancs hiányzott. Amikor kimentem a szobából, azt hiszem, nem csak én lepődtem meg új külsőm láttán, de hogy őszinte legyek, nekem a régi jobban bejött.
– Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen jól fog állni rajta. – Na, ez azért fájt, kikérem magamnak, igenis szép vagyok!
– Ez azért fájt. – Láttam rajta, hogy meglepődött a kijelentésemen, de hogy miért, azt nem tudom, amikor ő mondta.
– Ő, ezt hogy érted? – Úgy értem, idézlek „Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen jól fog állni rajta.” Ezt nem te mondtad? – Azt hiszem, elgondolkodott, hogy mit is mondhatna nekem. Azt hiszem, ezzel most megfogtam.
– Igen ezt mondtam, vagyis izé, gondoltam…
– Tudtam, hogy érted azt, hogy ezt nem mondtad, hanem gondoltad?
– Úgy, ahogy mondom. – Szóval akkor tudok az emberek gondolataiban olvasni? Ez király! Erre még nem is gondoltam volna, de ezek szerint a Twilightnak is vannak igazságalapjai. Na, de most esküszöm, azt sem tudna meglepni, ha a Volturi valamelyik tagja hirtelen megjelenne. Na, próbáljuk meg még egyszer, hátha megint sikerül.
Nekem ez nagyon furcsa, lehet, hogy valamelyik őse tagja volt a vadászoknak? Áh, az lehetetlen! Akkor nem lennének ilyen vörösek a szemei. A vámpíroknak meg tudtommal nincsenek különleges képességei… lehet, hogy vérfarkas. Na, jó ez még viccnek is rossz volt.
Hogy én milyen ügyes vagyok. Ezt el kell mondanom Vladnak.
– Nekem mennem kell, otthon már biztosan aggódnak értem. – Vagyis nem hiszem, de ezt neki nem kell tudnia. – Köszönöm szépen, hogy elhoztál, amikor elájultam, a ruhákat majd visszaküldetem.
– Igazán nincs mit, a ruhákat pedig tartsd meg nyugodtan. – Úristen, megint elmosolyodott, olyan szépen mosolyog. (úristen kezdek olyan lenni mint egy szerelmes csitri)
– Gyere, kikísérlek. – Elindult az ajtó felé, én pedig követtem.
– Remélem, még találkozunk… ő, még mindig nem mondtad meg, hogy hívnak, jaj, én is milyen modortalan vagyok. Az én nevem Mina, örülök, hogy megismerhetlek. – Azt már inkább nem tettem hozzá, hogy Tepes, mert akkor biztosan nem enged el.
– Teljesen kiment a fejemből nekem is, hogy be kéne mutatkoznom. Az én nevem James van Helsing.
– Örülök, hogy megismerhettelek, James. – Na, és most egy bájvigyor.
– Szintúgy, Mina kisasszony. – És már megint kezet csókol, nem hiszem el… nyá, tuti el fogok egyszer olvadni. (na, jó ezeket ki fogom törölni a naplómból, mert ha bárki tudomást szerez erről a naplóról, én ott halok meg, még egyszer…) Öh, izé, hol is tartottam? Na, ott tartottam, hogy miután kezet csókolt, és én majdnem elolvadtam, utána elindultam haza. Amikor hazaértem, még csak észre se vettek, de mire számítottam? Anyám nem is volt otthon, ahogy apám sem. Biztos megint valami üzleti tárgyaláson vettek részt. Olyan üres ez a nagy kastély a nagymama nélkül… Olyan fáradtnak érzem magam, azt hiszem, nem ártana egy kis pihenés. Miután lezuhanyoztam és fölvettem az epermintás pizsamámat, bebújtam a kényelmes ágyikómba. Rögtön el is nyomott az álom.

2013. szeptember 23. (kivételesen tudom a dátumot)
Kedves Naplóm!
Reggel arra keltem, hogy Vlad az ágyam fölött szobrozik. Eléggé furcsálltam, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit mondott nekem.
– Csakhogy túlélted.
– Mit is? – Hát igen, reggel nem épp gyors a felfogásom.
– Mit, mit? – Éreztem a hangján, hogy nincs a legjobb formában. Villámcsapásszerűen ért a felismerés, hogy Vlad miről is hadovált nekem az imént.
– Ja, hogy azt, semmi bajom nem lett. A srác kicsit megbámult, de más nem történt.
– Értem. Akkor nem derült ki a kiléted? Ugye? – Kinek hisz ez engem, még szép, hogy tudok vigyázni magamra és a titkaimra egyaránt.
– Természetesen nem. – Megint sikerült elég fagyos hangnemet megütnöm, ami Vladnak is feltűnt, de valamiért nem szólt.
– Ma el kell mennünk valahova.
– Hova? – Na, erre kíváncsi leszek.
– Az új iskoládba. – Kezd elegem lenni ezekből az apró sokkokból, bár ha jobban meggondolom, nem is szeretem az iskolámat.
– Rendben. – Azt hiszem, meglepődött, hogy ilyen hamar belementem, és még csak nem is sipítoztam. – Jaj, majdnem elfelejtettem, hogy tudok az emberek – legalábbis eddig csak emberen próbáltam – gondolataiban olvasni. Tegnap jöttem rá, amikor meghallottam csak úgy spontán a vadász – azért mégsem mondhatom el, hogy tudom a nevét – gondolatait a fejemben. Azt hittem, meg is szólalt, de amikor válaszoltam neki, eléggé meglepődött.
– Mit ne mondjak, engem is teljesen ledöbbentettél, nem is tudtam, hogy egyes vámpíroknak lehet különleges képessége, de most már tudom. Akkor ezt majd el kell mondani az iskola igazgatójának, hogy majd tudd fejleszteni, és még az is kiderülhet, hogy van több rejtett képességed.
– Az nagyon jó lenne, nem? Amúgy mikor szándékozunk elindulni?
– Máris indulhatunk, kedveském. – Már megint ez a becézés, mindjárt rókázni fogok.
– Vlad, kimennél addig, amíg felöltözöm?! – Addig a pillanatig fel se tűnt, hogy még mindig az alvós ruhámban vagyok.
– Yes, my lady. – Na, ezt a becenevet el tudnám viselni egy ideig-óráig.
Amint Vlad kiment, bementem a gardróbomba, és kivettem a második kedvenc Loli ruhám, ez volt az egyetlen PirateLoli ruhám, de ez olyan aranyos volt, hogy muszáj volt megvennem. (megint eltértünk a tárgytól, sajnálatos módon ódákat tudnék zengeni a Loli stílusról) Felvettem a ruha mellé egy aranyos, fekete csizmát, egy fekete térdzoknit, aminek az oldalán van egy piros masni, és nem utolsó sorban felvettem egy piros masnis, csipkés kesztyűcskét. Amikor lementem az emeletről, elkezdtem keresni Vladot.
Hova a fenébe tűnhetett az vén denevér?
Már lassan az egész házat körbejártam, de még mindig nem találtam meg őt. Miután a kertet is végignéztem, kezdtem feladni a reményt, hogy valaha megtalálom. Mikor fordultam volna vissza, egyszerre csak ott termett szemben velem.
– Mehetünk? – Fel se tűnt neki, hogy majdnem frászt kaptam.
– Igen – feleltem neki duzzogva, de amint kiléptünk a kapun, elcsodálkoztam, egy hintó állt ott, rajta egy furcsa címerrel. Vlad láthatta a csodálkozás az arcomon, mert rögtön megmagyarázta.
– Ez annak az iskolának a címere, ahová most megyünk.
Miután beszálltunk a hintóba, a kocsis elindította a lovakat. Fogalmam sincs, mennyi ideig mehettünk, mert amikor fölébredtem, akkor már egy teljesen más környéken jártunk.
– Lassan megérkezünk, Mr. Vlad – szólt hátra a kocsis.
– Köszönöm, hogy szólt – felelt neki vissza.
– Mennyi ideig aludtam? – Közben igyekeztem elnyomni egy ásítást.
– Azt hiszem, négy vagy öt órát aludhattál, mert már Brassóban vagyunk. – Elég sokat aludhattam akkor.
Mikor megint kinéztem, már elhagytuk az épületeket, és egy cseppet sem bizalomgerjesztő erdőben „kocsikáztunk”. Vlad nyugodtan ült mellettem, a szeme se rebbent.
– Mindjárt átmegyünk a védelmi mezőn – szólalt meg megint a kocsis, Vlad nem is válaszolt neki, csak hümmögött egy sort.
– Ez az iskola a világ legnagyobb iskolája, ahová vérfarkasok és vámpírok járhatnak békében, nyugalomban úgy, hogy veszély nem fenyegeti őket. Sajnos nem csak egy vadász van, de mind közül a legveszélyesebb Abraham van Helsing, aki Abraham Lincoln leszármazottja, de míg Lincoln csak boszorkányokat és vámpírokat üldözött, addig van Helsing már vámpírokat és vérfarkasokat is. Több falkát is kiirtott, mire megalakult a Vampire Werewolf Academic, röviden V. W. A.
Na, erre nem számítottam, de nem baj, a lényeg, hogy itt nem tudnak majd megölni.
– Anyámék tudnak arról, hogy hova jöttem? – Kétlem, hogy aggódnának, de ki tudja.
– Természetesen tudják, hogy felvételt nyertél ide, csak azt nem tudják, hogy milyen iskola is ez igazándiból. – Sejtettem, de nem érdekel.
Csak akkor vettem észre, hogy nem megyünk már, amikor a kocsis visszajött, hogy az összes cuccomat fölvitték már a szobámba.
– Köszönjük a segítséget. – És egy bőrzacskónyi aranyat adott át.
A portás rögtön fölismerte Vladot, és elmagyarázta nekem, hogy a 666. szoba az enyém (Véletlen? Kétlem. Ironikus? Igen). Miután megkaptam a kulcsomat és egy térképet az iskola alaprajzáról, benne, hogy melyik terem melyik, és stb., felmentünk a harmadik emeletre, mert onnan kezdődtek 600-800. szobák, minden emeleten kétszáz szoba volt. Útban a szobám felé nem is találkoztunk senkivel. Valószínű, még tartottak a délutáni órák vagy szakkörök. Amikor megtaláltuk a szobámat, röhögnöm kellett, ugyanis valaki jó poénnak tartotta, hogy megfordítsa a hatosokat. Hatalmas találékonyságra vall… Amikor bementünk a szobámba, szinte elállt a lélegzetem. Ahhoz képest, hogy ez egy kollégium, hatalmas volt a szobám. A hálóban volt egy hatalmas franciaágy, és egy hatalmas, saját fürdőszobája halvány rózsaszín és fekete csempével. Egy hatalmas sarokkád és egy egész alakos tükör. Amikor azt hittem, jobb már nem is lehetne, megláttam az egyenruhát, ami nagyon cuki volt.
Az egyenruha egy fekete, rakott szoknyából, egy fekete-vörös ingből, és a hozzávaló vörös nyakkendőből állt. Cipőnek egy térdig érő, lehajtós, fűzős, fekete csizma volt.
Miután megszemléltem, hogy mostantól miben is kell iskolába mennem, eldöntöttem, hogy megnézem az órarendemet.
Hétfő:
Nyelvtan
Ének
Matematika
Angol (emelt szintű)
Testnevelés
Biológia
Holtnyelvek (választott nyelv)
Ez volt a hétfő, és ez még semmi nem volt a többihez.
Kedd:
Matematika
Irodalom
Történelem
Fizika
Angol (emelt szintű)
Testnevelés
Holtnyelvek (választott)
Szerda:

Rajz
Képességfejlesztés (minden fajnak kötelező)
Energiaáramlás (vámpíroknak)
(Farkasoknak: Átváltozástan)
Kémia
Angol (sima)
Angol (emelt szintű)
Nyelvtan
Történelem
Csütörtök:

Testnevelés
Testnevelés
Képességfejlesztés
Energiaáramlás
(Farkasoknak: Átváltozástan)
Mérgek/Gyógynövények
Kémia
Fizika
Péntek:

Energiaáramlás (emelt szintű)
Képességfejlesztés
Fajtörténelem
Holtnyelvek (emelt szintű)
Osztályfőnöki
Edzőtermi akrobatika (vámpíroknak)
(Farkasoknak: Gimnasztika/ Erősítés)
Azt már tudom, hogy a pénteket szeretni fogom.
Miután megnéztem az órarendemet, hálát adtam Lucifernek, hogy csak egy hét múlva kezdek, hogy addig szokjam, hogy mi merre van, na meg persze a pénteki ofő órára be kell mennem bemutatkozni.
Hirtelen rápillantottam a digitális órámra, és elkerekedett szemekkel vettem tudomásul, hogy már múlt 11.30. Gyorsan elmentem fürdeni, felvettem a pizsamámat, és vártam a nagy holnapi bemutatkozásomat. Mielőtt elaludtam volna, beállítottam az ébresztőórámat 6.20-ra nehogy elkéssek, és persze legyen időm elkészülni és lemenni reggelizni.
2013. szeptember 24. péntek
Arra ébredtem fel, hogy az Orion de shout out című ébresztő számom szól az ébresztőmből.
Miután felvettem az egyenruhámat, lementem reggelizni. A reggeli svédasztalos volt, mindenki azt evett, amit akart. Én egy szelet pirítóst ettem sonkával és vajkrémmel, mellé pedig egy szűz hajadon vérét ittam (komolyan ez volt ráírva a dobozára).
Miután befejeztem az evést, elkezdtem megkeresni, hogy hol is van a 3/E osztály. Hamar megtaláltam (na, jó nem is olyan hamar, de úgy nagyjából húsz percembe telt maximum). Majdnem elkéstem, de ez mellékes. Az ujjaim még a szokottnál is jobban elfehéredtek, úgy szorítottam az oldaltáskám pántját. Az óra előtt még váltottam pár szót az osztályfőnökkel, mert ő tartja az energiaáramlás órát.
– Jó napot, Miss Charlie! Az én nevem Mina Tepes – mutatkoztam be a leendő ofőmnek.
– Á, igen, Mina kisasszony, Vladtól sok jót hallottam magácskáról – mondta, nekem meg majdnem leesett az állam. Vlad mondott rólam valamit, ráadásul jót? Ez nekem sehogy sem akart összeférni.
– Majd szólok, hogy mikor jöhetsz be, Mina drágám. – Errefelé mindenki drágámnak hív mindenkit? Vlad is néha ezzel jön, erre az ofő is.
– Rendben, Miss Charlie. – De ekkor a tanárnőm már nem is volt ott, ahol fél másodperccel ezelőtt állt. Bentről hallottam, ahogy az osztályfelelős elmondja, kik nincsenek jelen az órán. Hallottam, ahogy a tanárnő mondta az osztálynak, „Mától egy új osztálytársatok lesz, kérlek, legyetek vele rendesek. Kérlek, gyere be az osztályterembe, Mina.” Odamentem a tolóajtóhoz, elhúztam, majd odaálltam a tanárnő mellé, hogy bemutatkozzak. Éreztem, ahogy a tekintetükkel engem pásztáznak, ki leplezetlen kíváncsisággal, ki undorodva, hát eléggé megosztott volt, hogy ki milyen pillantással méregetett.